2010. január 21., csütörtök
comments
I am getting some comments nowadays, so soon I guess I need to follow writing this blog. Actually I have many experiences just did not write down :-( Somehow I lost motivation, but soon I hope I get it back!
2009. november 22., vasárnap
Régóta semmi
Valahogy elvontak az egyebek. Viszont most jó visszaemlékezni a nyárra, Csillagpontra :-)
Cikk a Jeligében Article
Honnan veszed a bátorságot?
Református Ifjúsági Találkozó – 2009. július 21-25.
Idén minden ötödik ember önkéntesként működött közre a református ifjúsági találkozó megszervezésében. Több mint 2000 résztvevő 500 önkéntes kitartó munkájának eredményeképpen idén is mélyíthette kapcsolatát Istennel, bátorságot vehetett az Ő Lelkétől, s új barátságokat köthetett az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Csillagpont találkozón, Fadd-Domboriban.
Kiscsoport vezetőként én fél évvel a tábort megelőzően kapcsolódtam be a közös munkába a Református Szeretetszolgálat által szervezett csoportvezetői tréning elvégzésével. Bár volt bennem némi kételkedés, hogy vajon tényleg Istentől kaptam-e ezt a feladatot vagy csak saját fejemből pattant ki az ötlet, vettem a bátorságot és belevágtam, az Úr pedig biztosított arról, hogy jól tettem. Isten munkájának megtapasztalható valósága után a második legnagyobb élmény az volt számomra, hogy a rendezvényt egy kicsit sajátomnak érezhettem. Otthon voltam benne. Annak ellenére, hogy a program csak kedden indult, én már a megelőző szombaton egy kedves faddi családnál voltam elszállásolva a helyi református gyülekezet jóvoltából, s megkezdhettem a ráhangolódást mind a csodálatos Duna holtág, mind a kedves vendégfogadóim segítségével. A felkészítő alkalmak sorozatában megértettem, hogy tágas térre állította lábamat az Úr, el kell kezdenem lebontani azokat a kerítéseket, melyeket az utóbbi időben magam eszkábáltam annak eredményeképpen, amikor görcsösen próbáltam követni azt, amit Isten akaratának gondoltam. Falaim gyakran védelemül szolgáltak a célból, nehogy valaki meglássa a gyengeségemet mögöttük. Végre bebizonyosodott, hogy Istenről téves képet alkottam. Még mindig túlzottan önmagamra fókuszáltam, pedig tudom, ha Istenre tekintek, ott a szabadság. Azt hiszem ennek a szabadságnak a megtapasztalására vágyott a zsibongó tömeg is, akik az ország különböző részeiről, sőt a határon túli területekről valamint az USA-ból, Kanadából, Angliából, Tajvanról érkeztek idén a rendezvényre. Érdekes volt látni, ahogy a kihalt betonplacc Ability Parkká változott, vagy a lerobbant szocreál étterem hangulatos és stílusos El Mondo kávéházként vállalt szerepet. A magas fák libikókaként töltöttek be szolgálatot, arra bátorítva a csillagpontozókat, hogy kimentsék a fa tetején ragadtakat azzal, hogy maguk szállnak a magasba helyettük. Amíg a felemelkedettek szabadítójukra vártak, a kilátásban gyönyörködhettek egészen leeresztetésükig. A Fadd-Dombori kemping minden négyzetmétere kihasználásra került és ötletes közösségi terek jöttek létre egy hétre, lehetőséget adva bárkinek a kikapcsolódásra. Azt gondolom, egy kis fantáziával az életben is így kell meglátni a kínálkozó lehetőségeket, hisz Isten jót tervezett, még akkor is, ha elsőre ez nem látszik, rejtve van.
Az alkalmakat a bátorság témakörének körüljárása jellemezte reggel és este. A lovag példáján keresztül közelebb juthattunk önmagunk elfogadásához, a nő példájából bátorságot nyerhettünk a közösségben gyengeségünket is felvállalva másokhoz közeledni, gyermekként pedig maximálisan megtapasztalhattuk az Atyára hagyatkozás élményét, hisz ismerjük Őt, aki mindent előre elkészített, ami a gyümölcsöző élet titka. Nekünk csak észre kell vennünk és el kell vennünk ajándékait. A reggeli tanításokat kiscsoportos együttlét követte 10-12 fővel, ahol saját élethelyzetekre vonatkoztatva az üzenet személyessé válhatott.
A lelki töltekezésen kívül testi felüdülésre is volt lehetőség: délutánonként a strandon kívül kenuk is rendelkezésre álltak, de nem csak hagyományosak! Igazi 20 fős sárkányhajók, melyeken ritmusos dobszólóra szelhettük az evezőkkel a vizet! Akár egy indiáncsapat az esőerdőben! Egyéb sportlehetőség is kínálkozott, mint foci, röplabda. Aki viszont a kézműves tevékenységet részesítette előnyben, Deim Balázs jóvoltából argentotípiát is készíthetett, ahol aquarell papírra ferri-ammónium-citrátot vittünk fel, majd a negatívokat a napon UV fénnyel ráexponáltuk a papírra. Az elkészült képet vízben hívtuk majd fixáltuk. Akinek mindez nem volt elég, megpróbálhatott Csiszár Martintól tanulni, aki már 17 évesen nemzetközi yo-yo bajnok. 3 éve fejleszti tudatosan magát, jelenleg épp Floridába készül a világbajnokságra, ahová előkvalifikálták, vagyis rögtön a döntőbe jutott. Megtudtam tőle, hogy legnagyobb kihívást a japánok jelentik számára, de a napi 3-4 óra edzés eredményeképpen felveheti a versenyt, amely azt jelenti, hogy saját zenére saját trükkökből egy 3 percet show műsorral készül.
A sok-sok élmény közepette egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hatalmas füstoszlop száll a magasba a vízparton. A helyszínre érkezve a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság és a Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti Csoportjának akciójába csöppentem, ahol épp egy összetört autóroncsból történő mentés után már csak a füstölgő Wartburg gépkocsi kiégésének és eloltásának lehettem szemtanúja a bámészkodó tömegben.
Számtalan öltet, kapcsolat, közösség, misszió! Páratlan beszélgetések, bizonyságtételek és játékok minden korosztálynak, különös figyelmet fordítva a 14 év alattiakra is! Korlátlan fantázia, az Isten hívásának, parancsának és az ember odaadó elfogadásának, hitből való kilépésének kombinációi és lehetőségei. A választás rajtunk áll! Ki kell lépni végre a földre, melyet az Úr személyesen készített számunkra!
A szélsőségeket kedvelőknek különleges ajándék volt a kora hajnali kakasos áhítat a vízparti lelátóról, mely napfelkelte előtt 10 perccel, azaz 5 órakor kezdődött. Gyertyák és fáklyák. Imádság. Napfelkelte. Bacskai Bálint. Megérthettem, hogy Isten ígéreteit komolyan kell venni. Ahogy a Nap felkel, úgy válnak valósággá az Ő ígéretei is akkor, ha bizalom van a szívünkben irántuk. Hisz az Úrnak minden lehetséges! És ha az Ő kezében vagyunk eszközök, Ő megcselekszi, amit ígért. A késő éjjeli virrasztás is egy életre szóló élmény! Valódi találkozás Istennel. Ahogy az Úr útjai szokatlanok, mi is szokatlan időpontban, szokatlan módon próbáltunk ráhangolódni az Ő üzenetére. Amikor az éjszaka csendjében nehezedő álmosság telepedett szempillánkra és én már majdnem holtponton voltam, az Úr megkegyelmezett és a fáradtság ellenére különleges éberséggel ajándékozott meg. Valahol azt követően történt mindez, amikor végighallgattam a képes bemutatókat kísérő bizonyságtételeket a hazánkban zajló menekült misszióról Hegyi G. Katalintól, a kárpátaljai cigány misszióról Dani Esztertől, az idősek felé történő szolgálatról Ferenczy Enikőtől, valamint Afrika bizonyos országaiban élő keresztényekről Njeri Waganától. Az imádság közben megelevenedett bennem a Lélek és mintha ráhangolódtam volna arra a hullámhosszra, ahol Isten megtapasztalható. Megláttam, hogy függetlenül attól, hogy ki milyen körülmények között szenved kevésbé vagy jobban, mindannyian ugyanannyira rászorulunk arra a kegyelemre, melyet csak Krisztus kereszthalála tesz lehetővé. Az örökkévalóság szempontjából mindannyian ugyanúgy elveszünk Krisztus megmentő szeretete nélkül! A kiút mind nekünk mind nehéz körülmények között élő testvéreink számára ugyanúgy a kereszt. És határtalan hála töltötte el a szívemet, amikor éjjel 2 és fél 3 között saját kis mécsesemre tekintve valósággá vált számomra, hogy az én világító életemre is szükség van, hogy az Úr rajtam keresztül is végezhesse tervét, hisz én is eszköze vagyok.
A formálódó üzenet véglegesen a Kontrasztkiállításon vésődött be számomra. A képek – hangok – üzenetek gyűjteménye megdöbbentő, fájdalmas és megindító volt. Kisfilmek a nyomorról, erőszakról, függőségről, abortuszról, halálról és végül az életről, hisz a rettenet után feloldozás következik, a szenvedést megváltás követi. A záró film megtalálható a www.godtube.com-on Bridge címmel, angolul. Egy bakterről szól, aki választás elé kényszerül: vagy a száguldó vonaton utazó embertömeget engedi lezuhanni vagy a fiát hagyja meghalni. Ő az utóbbi mellett dönt. És a zakatoló emberek többsége még csak nem is veszi észre, milyen áron menekülhetett meg.
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3,16.
Kiss Hajnal
Budapest, 2009. július 28.
Article
Cikk a Jeligében Article
Honnan veszed a bátorságot?
Református Ifjúsági Találkozó – 2009. július 21-25.
Idén minden ötödik ember önkéntesként működött közre a református ifjúsági találkozó megszervezésében. Több mint 2000 résztvevő 500 önkéntes kitartó munkájának eredményeképpen idén is mélyíthette kapcsolatát Istennel, bátorságot vehetett az Ő Lelkétől, s új barátságokat köthetett az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Csillagpont találkozón, Fadd-Domboriban.
Kiscsoport vezetőként én fél évvel a tábort megelőzően kapcsolódtam be a közös munkába a Református Szeretetszolgálat által szervezett csoportvezetői tréning elvégzésével. Bár volt bennem némi kételkedés, hogy vajon tényleg Istentől kaptam-e ezt a feladatot vagy csak saját fejemből pattant ki az ötlet, vettem a bátorságot és belevágtam, az Úr pedig biztosított arról, hogy jól tettem. Isten munkájának megtapasztalható valósága után a második legnagyobb élmény az volt számomra, hogy a rendezvényt egy kicsit sajátomnak érezhettem. Otthon voltam benne. Annak ellenére, hogy a program csak kedden indult, én már a megelőző szombaton egy kedves faddi családnál voltam elszállásolva a helyi református gyülekezet jóvoltából, s megkezdhettem a ráhangolódást mind a csodálatos Duna holtág, mind a kedves vendégfogadóim segítségével. A felkészítő alkalmak sorozatában megértettem, hogy tágas térre állította lábamat az Úr, el kell kezdenem lebontani azokat a kerítéseket, melyeket az utóbbi időben magam eszkábáltam annak eredményeképpen, amikor görcsösen próbáltam követni azt, amit Isten akaratának gondoltam. Falaim gyakran védelemül szolgáltak a célból, nehogy valaki meglássa a gyengeségemet mögöttük. Végre bebizonyosodott, hogy Istenről téves képet alkottam. Még mindig túlzottan önmagamra fókuszáltam, pedig tudom, ha Istenre tekintek, ott a szabadság. Azt hiszem ennek a szabadságnak a megtapasztalására vágyott a zsibongó tömeg is, akik az ország különböző részeiről, sőt a határon túli területekről valamint az USA-ból, Kanadából, Angliából, Tajvanról érkeztek idén a rendezvényre. Érdekes volt látni, ahogy a kihalt betonplacc Ability Parkká változott, vagy a lerobbant szocreál étterem hangulatos és stílusos El Mondo kávéházként vállalt szerepet. A magas fák libikókaként töltöttek be szolgálatot, arra bátorítva a csillagpontozókat, hogy kimentsék a fa tetején ragadtakat azzal, hogy maguk szállnak a magasba helyettük. Amíg a felemelkedettek szabadítójukra vártak, a kilátásban gyönyörködhettek egészen leeresztetésükig. A Fadd-Dombori kemping minden négyzetmétere kihasználásra került és ötletes közösségi terek jöttek létre egy hétre, lehetőséget adva bárkinek a kikapcsolódásra. Azt gondolom, egy kis fantáziával az életben is így kell meglátni a kínálkozó lehetőségeket, hisz Isten jót tervezett, még akkor is, ha elsőre ez nem látszik, rejtve van.
Az alkalmakat a bátorság témakörének körüljárása jellemezte reggel és este. A lovag példáján keresztül közelebb juthattunk önmagunk elfogadásához, a nő példájából bátorságot nyerhettünk a közösségben gyengeségünket is felvállalva másokhoz közeledni, gyermekként pedig maximálisan megtapasztalhattuk az Atyára hagyatkozás élményét, hisz ismerjük Őt, aki mindent előre elkészített, ami a gyümölcsöző élet titka. Nekünk csak észre kell vennünk és el kell vennünk ajándékait. A reggeli tanításokat kiscsoportos együttlét követte 10-12 fővel, ahol saját élethelyzetekre vonatkoztatva az üzenet személyessé válhatott.
A lelki töltekezésen kívül testi felüdülésre is volt lehetőség: délutánonként a strandon kívül kenuk is rendelkezésre álltak, de nem csak hagyományosak! Igazi 20 fős sárkányhajók, melyeken ritmusos dobszólóra szelhettük az evezőkkel a vizet! Akár egy indiáncsapat az esőerdőben! Egyéb sportlehetőség is kínálkozott, mint foci, röplabda. Aki viszont a kézműves tevékenységet részesítette előnyben, Deim Balázs jóvoltából argentotípiát is készíthetett, ahol aquarell papírra ferri-ammónium-citrátot vittünk fel, majd a negatívokat a napon UV fénnyel ráexponáltuk a papírra. Az elkészült képet vízben hívtuk majd fixáltuk. Akinek mindez nem volt elég, megpróbálhatott Csiszár Martintól tanulni, aki már 17 évesen nemzetközi yo-yo bajnok. 3 éve fejleszti tudatosan magát, jelenleg épp Floridába készül a világbajnokságra, ahová előkvalifikálták, vagyis rögtön a döntőbe jutott. Megtudtam tőle, hogy legnagyobb kihívást a japánok jelentik számára, de a napi 3-4 óra edzés eredményeképpen felveheti a versenyt, amely azt jelenti, hogy saját zenére saját trükkökből egy 3 percet show műsorral készül.
A sok-sok élmény közepette egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hatalmas füstoszlop száll a magasba a vízparton. A helyszínre érkezve a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság és a Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti Csoportjának akciójába csöppentem, ahol épp egy összetört autóroncsból történő mentés után már csak a füstölgő Wartburg gépkocsi kiégésének és eloltásának lehettem szemtanúja a bámészkodó tömegben.
Számtalan öltet, kapcsolat, közösség, misszió! Páratlan beszélgetések, bizonyságtételek és játékok minden korosztálynak, különös figyelmet fordítva a 14 év alattiakra is! Korlátlan fantázia, az Isten hívásának, parancsának és az ember odaadó elfogadásának, hitből való kilépésének kombinációi és lehetőségei. A választás rajtunk áll! Ki kell lépni végre a földre, melyet az Úr személyesen készített számunkra!
A szélsőségeket kedvelőknek különleges ajándék volt a kora hajnali kakasos áhítat a vízparti lelátóról, mely napfelkelte előtt 10 perccel, azaz 5 órakor kezdődött. Gyertyák és fáklyák. Imádság. Napfelkelte. Bacskai Bálint. Megérthettem, hogy Isten ígéreteit komolyan kell venni. Ahogy a Nap felkel, úgy válnak valósággá az Ő ígéretei is akkor, ha bizalom van a szívünkben irántuk. Hisz az Úrnak minden lehetséges! És ha az Ő kezében vagyunk eszközök, Ő megcselekszi, amit ígért. A késő éjjeli virrasztás is egy életre szóló élmény! Valódi találkozás Istennel. Ahogy az Úr útjai szokatlanok, mi is szokatlan időpontban, szokatlan módon próbáltunk ráhangolódni az Ő üzenetére. Amikor az éjszaka csendjében nehezedő álmosság telepedett szempillánkra és én már majdnem holtponton voltam, az Úr megkegyelmezett és a fáradtság ellenére különleges éberséggel ajándékozott meg. Valahol azt követően történt mindez, amikor végighallgattam a képes bemutatókat kísérő bizonyságtételeket a hazánkban zajló menekült misszióról Hegyi G. Katalintól, a kárpátaljai cigány misszióról Dani Esztertől, az idősek felé történő szolgálatról Ferenczy Enikőtől, valamint Afrika bizonyos országaiban élő keresztényekről Njeri Waganától. Az imádság közben megelevenedett bennem a Lélek és mintha ráhangolódtam volna arra a hullámhosszra, ahol Isten megtapasztalható. Megláttam, hogy függetlenül attól, hogy ki milyen körülmények között szenved kevésbé vagy jobban, mindannyian ugyanannyira rászorulunk arra a kegyelemre, melyet csak Krisztus kereszthalála tesz lehetővé. Az örökkévalóság szempontjából mindannyian ugyanúgy elveszünk Krisztus megmentő szeretete nélkül! A kiút mind nekünk mind nehéz körülmények között élő testvéreink számára ugyanúgy a kereszt. És határtalan hála töltötte el a szívemet, amikor éjjel 2 és fél 3 között saját kis mécsesemre tekintve valósággá vált számomra, hogy az én világító életemre is szükség van, hogy az Úr rajtam keresztül is végezhesse tervét, hisz én is eszköze vagyok.
A formálódó üzenet véglegesen a Kontrasztkiállításon vésődött be számomra. A képek – hangok – üzenetek gyűjteménye megdöbbentő, fájdalmas és megindító volt. Kisfilmek a nyomorról, erőszakról, függőségről, abortuszról, halálról és végül az életről, hisz a rettenet után feloldozás következik, a szenvedést megváltás követi. A záró film megtalálható a www.godtube.com-on Bridge címmel, angolul. Egy bakterről szól, aki választás elé kényszerül: vagy a száguldó vonaton utazó embertömeget engedi lezuhanni vagy a fiát hagyja meghalni. Ő az utóbbi mellett dönt. És a zakatoló emberek többsége még csak nem is veszi észre, milyen áron menekülhetett meg.
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3,16.
Kiss Hajnal
Budapest, 2009. július 28.
Article
2009. április 4., szombat
Max Lucado: Értékes vagy!
A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsiny falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek.
Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricákkal és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, mikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot. Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Pancsinelló is ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köréje gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idõ után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sõt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, már úgyis olyan sok van rajta. "Sok szürke pontot érdemel – mondogatták egymásnak. - Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!" Egy idõ után maga Pancsinelló is elhitte ezt. "Nem vagyok jó foltmanó" - gondolta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát. Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag sem pont. Egyszerûen foltmanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat - csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!
"Én is ilyen akarok lenni!- gondolta Pancsinelló.
-Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!"
Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges, hogy neki nincs egyetlen matricája sem."Ó, nem nagy ügy! - válaszolta Lúcia. - Egyszerűen csak minden nap meglátogatom Élit. "Élit?"
"Igen, Élit a fafaragót. Jót ücsörgök a mûhelyében."
"De miért?"
"Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!"
Ezzel a matrica nélküli manó megfordult és elment.
"Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" - kiáltott utána Pancsinelló. De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. "Ez így nincs rendjén" - suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez. Felkapaszkodott a hegytetõre vezetõ keskeny ösvényen, és belépett a nagy mûhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az õ karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a nevét. "Pancsinelló!" - hallatszott egy mély, erõs hang. Pancsinelló megállt. "Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg!"Pancsinelló megfordult és ránézett a nagydarabszakállas mesterre. "Te tudod a nevemet?" - kérdezte a kis manó. "Persze, hogy tudom! Én alkottalak!" Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra. "Hm" - szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. "Úgy látom gyûjtöttél néhány rosszpontot!" "Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!" "Gyermekem, elõttem nem kell védekezned, én nem foglalkozom azzal, mit gondolnak rólad a foltmanók."
"Tényleg?" Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit õk gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló.
Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!"Pancsinelló felnevetett. "Én értékes?! Ugyan mitõl? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked? "Éli Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt: "Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem." Pancsinellóra még soha senki nem nézett így - különösen nem az, aki alkotta õt. Nem is tudta, mit mondjon.
"Minden nap vártam, hogy eljössz!" - folytatta Éli."Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák"- mondta Pancsinelló "Tudom. Mesélt rólad." "Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"
A fafaragó nagyon kedvesen beszélt:"Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."
"Micsoda?"
"A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevésbé aggódsz a matricák miatt. Érted?"
"Hát, még nem nagyon..."
Éli elmosolyodott. "Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem. "Éli letette Pancsinellót a földre."Ne felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem
hibázom! "Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta:
"Azt hiszem, komolyan mondja!" És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.
Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricákkal és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, mikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot. Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Pancsinelló is ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köréje gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idõ után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sõt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, már úgyis olyan sok van rajta. "Sok szürke pontot érdemel – mondogatták egymásnak. - Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!" Egy idõ után maga Pancsinelló is elhitte ezt. "Nem vagyok jó foltmanó" - gondolta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát. Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag sem pont. Egyszerûen foltmanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat - csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!
"Én is ilyen akarok lenni!- gondolta Pancsinelló.
-Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!"
Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges, hogy neki nincs egyetlen matricája sem."Ó, nem nagy ügy! - válaszolta Lúcia. - Egyszerűen csak minden nap meglátogatom Élit. "Élit?"
"Igen, Élit a fafaragót. Jót ücsörgök a mûhelyében."
"De miért?"
"Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!"
Ezzel a matrica nélküli manó megfordult és elment.
"Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" - kiáltott utána Pancsinelló. De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. "Ez így nincs rendjén" - suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez. Felkapaszkodott a hegytetõre vezetõ keskeny ösvényen, és belépett a nagy mûhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az õ karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a nevét. "Pancsinelló!" - hallatszott egy mély, erõs hang. Pancsinelló megállt. "Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg!"Pancsinelló megfordult és ránézett a nagydarabszakállas mesterre. "Te tudod a nevemet?" - kérdezte a kis manó. "Persze, hogy tudom! Én alkottalak!" Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra. "Hm" - szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. "Úgy látom gyûjtöttél néhány rosszpontot!" "Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!" "Gyermekem, elõttem nem kell védekezned, én nem foglalkozom azzal, mit gondolnak rólad a foltmanók."
"Tényleg?" Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit õk gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló.
Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!"Pancsinelló felnevetett. "Én értékes?! Ugyan mitõl? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked? "Éli Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt: "Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem." Pancsinellóra még soha senki nem nézett így - különösen nem az, aki alkotta õt. Nem is tudta, mit mondjon.
"Minden nap vártam, hogy eljössz!" - folytatta Éli."Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák"- mondta Pancsinelló "Tudom. Mesélt rólad." "Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"
A fafaragó nagyon kedvesen beszélt:"Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."
"Micsoda?"
"A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevésbé aggódsz a matricák miatt. Érted?"
"Hát, még nem nagyon..."
Éli elmosolyodott. "Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem. "Éli letette Pancsinellót a földre."Ne felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem
hibázom! "Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta:
"Azt hiszem, komolyan mondja!" És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.
2009. március 2., hétfő
Millenniumi fejlesztési célok / fotókiállítás a Merlinben
Gyere Te is a Merlinbe!
Önkénteseink részvételével beszélgetünk arról, hogy ki, mivel tud hozzájárulni a Millenniumi Fejlesztési Célok eléréséhez!
Szeretnél Önkéntes lenni? Vagy csak kíváncsi vagy mások élményeire?
Ott a helyed!
Kiállításmegnyitó: 2009. március 3. kedd / 16.00
A programról bővebben a Merlin honlapján olvashatsz.
Article
Slideshow a Flickr-en:
Article
Önkénteseink részvételével beszélgetünk arról, hogy ki, mivel tud hozzájárulni a Millenniumi Fejlesztési Célok eléréséhez!
Szeretnél Önkéntes lenni? Vagy csak kíváncsi vagy mások élményeire?
Ott a helyed!
Kiállításmegnyitó: 2009. március 3. kedd / 16.00
A programról bővebben a Merlin honlapján olvashatsz.
Article
Slideshow a Flickr-en:
Article
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
