Kambodzsai tapasztalatok - visszaemlékezés

2007 nyarán volt lehetőségem három hónapot Kambodzsában tölteni a GLEN (Global Education Network) program támogatásával (http://www.glen-europe.org/). Isten kegyelme már a Bangkokból Phnom Penhbe tartó repülőgépen megmutatkozott, ahol a távolsági járattal ellentétben már csak körülbelül húszan utaztunk. Az üres gépen volt elég hely, a kedves misszionárius házaspár mégis mellettem foglalt helyet. Megismerkedtünk, s a segítségükkel a megfelelő szállást találhattam meg. Pillanatok alatt kiderült, hogy közös nevezőn vagyunk. Később is sok csodálatos élményt oszthattunk meg egymással. Isten támogató szeretete az egész utam alatt végigkísért.

Tartózkodásom alatt a fővároson kívül kisebb falvakban is jártam, a helyiek tolmács segítségével osztották meg véleményüket az ottani egészségüggyel, orvos-beteg viszonnyal kapcsolatban. Csupa kedves, barátságos emberrel találkoztam, akik kezdetben mindig félénkek, zárkózottak voltak, nem szoktak hozzá, hogy a véleményük bárkit is érdekelhet. Bátorításra megnyíltak, s később annál jobban élvezték a beszélgetéseket. A lakosság nyolcvan százaléka nagyon szerény körülmények között él cölöpházaikban, a civilizáció lélekölő hatása még nem érte utol őket.

A közlekedés első látásra kissé zűrzavaros, de mint mindenhez, ehhez is hozzászokik az ember. Menetirány nem ismeretes. Elvileg a bal oldali közlekedés van érvényben, de nem szabad elbóbiskolni az utakon, mert gyakran előfordul, hogy szembejön valaki. Jobb esetben inkább csak kismotor és kerékpár. Az a kevés autós, aki az utakon van, tartja a szabályokat.

Mivel a városokon belüli tömegközlekedés nem megoldott, és kevés családnak van autója, mindent motoron és kerékpáron szállítanak: jégtömböket, franciaágyat, állatokat. Először meglepő a bambuszból és nádból készített henger alakú malac méretű tárolóegység a Honda csomagtartójára rögzítve, de ehhez is hozzászokik a szem – meg a disznó is kénytelen a hátán fekve égnek meredő lábakkal. Már szinte nem is meglepő az érdekes kiképzésű lécekből összeszögelt rendszer, amelyre negyven-ötven csirkét is képes a találékony khmer polgár lábainál fogva fejjel lefelé fellógatni. Lehet, hogy ezek az állatok sokkot kapnak, azért nem jön ki hallható hang a torkukon…

Egy alkalommal kerékpáromon haladva a kórház előtt valaki hirtelen befékezett előttem. A kétszemélyes Hondára a sofőrön kívül még három fő ugrott fel, elsőként egy középkorú férfi, aki épp intravénásan kapta az infúziót – vélhetően nem most először. Őt követte a hozzátartozója egyik kezével a vállába kapaszkodva, másikkal pedig a magasba tartva a zacskós folyadékot. A sort hátulról egy fiatalkorú zárta könnyed magabiztossággal kezeit indexként használva.

A fenti „modern” megoldások mellett használatban van még a tradicionális riksához hasonló eszköz is, melyet cyclo-nak hívnak. Ez nem más, mint a helyi szükségletből kiindulva oly módon átalakított kerékpár, ahol a kerékpáros megemelt ülésről kormányozza a járművet az elé rögzített ülésben ülő utasokkal együtt. Az utasok ily módon egy kényelmes városnézés élményével lesznek gazdagabbak, mire elérik úti céljukat.

Talán ebből adódóan a szükséglet hozta magával azt a független, nonprofit vállalkozást, melyet a német Stefanie Irmer és párja alapított 2003-ban Phnom Penh-ben, ahol pár évvel ezelőtt telepedtek le. Stefanie azt mondja, Kambodzsa gyermekközpontúsága vonzotta, ahol imádják a kiskorúakat. A férje építész, s ebből fakadó érzékenységük kombinálva a cyclo tradícióval, magával hozta a Khmer Architecture Tours megalapítását, melynek fő célja a kortárs építészeti stílus és design megismertetése és népszerűsítése. Az építészetet oktató egyetemekkel együttműködésben, mint a Norton Egyetem és a RUFA (The Royal University of Fine Arts in Phnom Penh) folyamatosan kutatják fel a városnak azon épületeit, melyek érdekesek lehetnek a projekt számára. Weboldalukon elérhetővé teszik az általuk megnézésre javasolt épületek listáját, térképpel. Így a vállalkozó szelleműek önállóan is bejárhatják az útvonalat – persze ily módon lemaradnak az idegenvezetők, egyetemista hallgatók történeteiről. A városnéző túrákból befolyó összegek közvetlenül a járművek vezetőinél landolnak, akikkel a Cyclo Center nevű non-profit szervezeten keresztül működnek együtt.

Kambodzsában a cyclo vezetők a társadalom egyik legszegényebb és kiszolgáltatottabb rétege. Gyakran előfordul, hogy a járművükön kívül semmilyük nincs. Ott kelnek és térnek nyugovóra, ahol a reggel és este éri őket. Talán ezért is fontos számukra a szervezet, mely 1999 óta mögöttük áll, képviseli érdekeiket, lehetőséget biztosít a járműveik karbantartására, ingyenes vagy jelképes áron orvosi ellátást biztosít számukra és családjaiknak, szükség esetén. 2004 óta cyclo versenyeket is szerveznek Phnom Penh és Siem Reap, valamint Kampong Cham és Prey Veng között, jótékonysági gyűjtés és a városi szegények helyzetére vonatkozó figyelemfelkeltés céljából. A Cyclo Centre 2005-től bejegyzett non-profit szervezetként a korábbiaknál is hatékonyabb módon három főállású alkalmazottal és önkéntesekkel már ingyenes angol nyelvi órákat kínál, HIV/AIDS megelőző és dohányzás leszoktató programot biztosít a járművezetőknek, akik száma pontosan nem ismeretes vándorló életmódjuk miatt, de körülbelül 1400-an lehetnek a khmer fővárosban. Szakszervezethez hasonló módon működve közösségépítéssel, rendszeres találkozók szervezésével erősítik az összetartást tagjaik között, akik háromkerekű, különleges, környezetbarát járműveikkel 1936 óta értékes részét képezik a városképnek.

A khmer emberek tradicionálisan buddhisták, bár a gyilkos Pol Pot rendszer ideje alatti (1975-79) keresztény ébredés még érezteti hatását. Én is bekapcsolódhattam egy karizmatikus gyülekezetbe, ahol Isten hatalmas erővel működik. A Szentlélek munkája mindig ott érezhető legerőteljesebben, ahol emberek a legnagyobb szükségben vannak, és hittel hívják segítségül. Ez a két feltétel adott Kambodzsában. A khmer társadalom fiatal társadalom. A fiatalok érdeklődőek és nyitottak Jézus keresztény tanításaira annak ellenére, hogy követésük gyakran a tradicionális buddhista családból való kirekesztéssel jár. A New Life Fellowship (http://www.cambodiaoutreach.org/ministries/phnompenhchurch.html) a keresztény közösség biztosításán kívül is hatékony munkát végez. Ingyenes angol kurzusaival sok fiatal előtt nyitja meg a lehetőséget, hogy az elzártságból kicsit képesek legyenek kitörni, s a hozzájuk látogató utazókkal, turistákkal való beszélgetéseken keresztül értesüljenek a nagyvilág dolgairól. Majdnem ez az egyetlen lehetőség a szegényebb családok fiataljai részére, akik nem jutnak be egyetemre vagy főiskolára. Én is sokakkal találkoztam a Mekong partján, akik ebben a gyülekezetben tanultak meg angolul, s tudásukat úgy kamatoztatják, hogy a fehérbőrűekkel társalognak. Az Internet elérhetőség nagymértékben korlátozott, leginkább csak a kereskedelmi szférában jellemző. A legtöbb iskola, közintézmény még ma is internet nélkül működik, hiszen a hatalmon lévő vezető pártnak nem áll érdekében a nyitás. Az utcákon természetesen vannak Internetkávézók, de annak költsége a helyiek egy napi megélhetését fedezi. A legtöbbeknek ez luxus. Marad az élő kapcsolat hagyományos módon, folyóparton sétálva a turistákkal.

Nagy szeretettel gondolok vissza kambodzsai tartózkodásomra, ami számomra is olyan volt, mint az ottani fiataloknak a velem való beszélgetések. Ahogy ők a saját elzárt világukban élnek, úgy tulajdonképpen én is. Az enyém természetesen másképpen zárt, mint az övék. Engem a politikai vezetés nem olyan mértékben gátol meg a tapasztalatszerzésben, mint a khmer fiatalokat, viszont a „fejlett” nyugati gondolkodás is beszűküléshez vezethet. Én minden erőmmel azon vagyok, hogy ez ne történjen meg. Jelenleg Montrealban ösztöndíjasként a szakdolgozatomat készítem globalizáció témakörben, az itt is érintett gondolatokat fejtegetve.